2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Kimaradhat Magyarország a 375 milliárd forintnyi uniós lőszervásárlásból Ukrajnának

Az Európai Unió egymilliárd euróért – mostani árfolyamon nagyjából 375 milliárd forintért – vásárolna lőszereket Ukrajnának egy Politico birtokába került tervezet szerint. 

Az észtek dobták be az ötletet, ami februárban már az uniós külügyminiszterek ülésén is előkerült, mert az ukránok kifutóban vannak a lőszerekből, főként a nagy kaliberűekből a Bahmut környéki tüzérségi párbajok miatt.

A vásárlást az Európai Békekeretből fizetnék ki, amelyet az uniós tagállamok még a háború előtt dobtak össze EU-n kívülre szállított katonai eszközök utólagos megtérítésére. Ahogy arról szintén írtunk, az Ukrajnának küldött felszerelés miatt agyonigényelték a 2027-ig tervezett alapot, így tavaly kétmilliárd euróval emelték az 5,7 milliárdos keretet, és már csak a tagállami költségek felét tudták megtéríteni. Az alap növeléséről és a kifizetésekről is egyhangúlag döntöttek.

A Politicóhoz került javaslat szerint ugyanakkor „önkéntes pénzügyi hozzájárulásokkal” biztosítanák, hogy aki akar, kimaradhasson. A lap a semleges Ausztriát és a halált okozó fegyverek küldésétől vonakodó Magyarországot említi példaként. A terv szerint „figyelembe fogják venni” bizonyos országok különleges jogi korlátozásait (ez Ausztriára vonatkozhat, amely a semlegesség kimondásával szabadult meg az orosz csapatoktól az 1955-ben), és külön említi a „konstruktív tartózkodás” lehetőségét a halált okozó eszközök támogatásától. Ez egy olyan létező kiskapu, amivel a magyar kormány már élt az EU ukrán kiképzőmissziójánál.

A Politicónak egy uniós forrás arról beszélt, hogy a kétmilliárd eurós emelés „operatívvá válására” várnak, vagyis a friss pénz fele menne a lőszerekre. A tervezet szerint az uniós térítést is emelnék „akár 90 százalékra”. Az EU védelmi ügynöksége a tagállamokkal együtt hét kategóriában venne muníciót a kézifegyverekbe valóktól a 155 milliméteres kaliberig. Utóbbiak beszerzését kifejezetten gyorsítanák, és a sürgősségre tekintettel április-májusra már lezárnák a beszerzési tárgyalásokat.

A dokumentum szerint a 27-ből 25 EU-tagállam, valamint Norvégia érdeklődött a részvétel iránt, de nem nevezi meg a két kimaradó uniós országot.

Az uniós termelést is segítenék, mert a Politico szerint a gyárak már most teljes gőzzel mennek és az árak kezdenek elszabadulni.  Az intézkedések között sorolják fel többek között, hogy „azonosítsák és segítsék a termelési szűk keresztmetszetek eltávolítását”, valamint könnyebbé tegyék a cégek együttműködését.

A javaslatokról jövő héten tárgyalhatnak a védelmi miniszterek informális ülésén, majd hivatalosan március 20-án fogadhatják el, de a Politico szerint várhatóan az uniós állam- és kormányfők is megerősítik a március 23-24-i csúcstalálkozójukon.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató