Képességeiben és eredményeiben is a nagy formátumú államférfi példájaként áll az utókor előtt, de magánélete is kalandos volt – a magyar és az európai politikát is meghatározó Andrássy Gyulára emlékezünk!
Gróf Andrássy Gyula (1823-1890), az 1867-es kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök, külügyminiszter és honvédelmi miniszter nem kifejezetten hosszú, de ahogy mondani szokták, tartalmas életet élt.
Kulcsszerepe volt a kiegyezésben, miniszterelnöksége alatt vetették meg a modern polgári államrendszer alapjait,
elévülhetetlen érdemei vannak az 1868-as nemzetiségi törvény létrejöttében és az önálló Magyar Honvédség megalakításában. Andrássy álma egy „hatalmas, egységes, szabadelvű, királyához hű, Ausztriával egyezségben, Németországgal szövetségben, keleten uralkodó Magyarország volt”.
Ha a kiegyezéssel megújult Magyarországnak Deák Ferenc volt a tervezője, akkor Andrássy Gyula volt az első építőmestere, írják róla méltatásként. Sisi királynéval való kapcsolata pedig, úgy tűnik, örök rejtély marad.
Bevezetőnek álljon még itt Mikszáth Kálmán jellemzése: „Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsessége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztillált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.”
Kezdetek és szabadságharc
Főnemesi családból származott, jogi tanulmányait követően Zemplén megye politikai életében debütált: 1847-ben már vármegyei követté választották, politikai eszmerendszerét pedig fiatalkorában főként Széchenyi István politikai irányvonala formálta. Maga Széchenyi is igen korán felfigyelt rá, sőt, a leendő nádort látta a remek retorikai és politikai érzékkel megáldott Andrássyban.
A forradalom kitörése után, 1848. tavaszán, alig 25 évesen Zemplén megye főispánja lett, részt vett a pákozdi, majd a schwechati csatában, a dicsőséges tavaszi hadjárat alatt Görgey segédtisztje volt.
1849-ben ezredessé, majd
isztambuli követté nevezték ki.
Legfontosabb feladata a török kormány meggyőzése volt arról, hogy járjon közben a románoknál az osztrák császári csapatok lefegyverzése ügyében. A nagypolitika azonban közbeszólt: a törökök az angolok támogatása nélkül, az oroszoktól félve nem mertek lépni. Andrássy annyit azért elért, hogy a magyar emigránsokat nem szolgáltatták ki az osztrákoknak. A szabadságharc hamarosan véget ért. A gróf Törökországból Párizsba, majd Londonba utazott.
Emigrációban: a „szép akasztott”
Az osztrák hadbíróság Andrássy Gyulát távollétében, 1851-ben in effigie (képmásában) felakasztotta szabadságharcos „bűnei” miatt, nevét az akasztófára szögelték. Kortárs visszaemlékezésekből kiderül:
a jóképű Andrássyt a párizsi hölgyek „szép akasztott” néven emlegették,
kora egyik legszebb férfijának tartották. Évekig a párizsi szalonokban növelte hírnevét, ahol közkedvelt figurának számított.
Abban, hogy Andrássy Gyula szeretett (és tudott) nagy lábon élni, hogy imádta a szép a nőket és az élet napos oldalát, megegyeznek az életrajzírók és a kortársak. A történelmi regényeiről (is) méltán híres író, Szécsi Noémi megjegyzi: „Az emigránstársai irigykedve emlegetik jó anyagi helyzetét levelezéseikben, mert míg ők kölcsönkérni vagy munkát vállalni kénytelenek, Andrássy Londonban versenyistállót tart fenn, Párizsban luxuskurtizánt tart ki.”
1856-ban aztán Andrássy és a szintén ünnepelt szépségnek számító Kendeffy Katinka grófnő szerelmi házasságot kötött az emigrációban, majd 1858-ban,
az édesanyja által kijárt amnesztiával a gróf hazatért Magyarországra.
Egy nem mindennapi miniszterelnök
Hazatérése után Deák Ferenchez csatlakozott: a jogfolytonosságot fenntartva, de békés úton akarta a Béccsel fennálló ellentéteket rendezni. Ferenc József 1865-ben már enyhülni látszott, és egyre kompromisszumkészebbnek tűnt a magyarokkal szemben a külpolitikai kudarcok és Deák Húsvéti cikkének hatására. Ismét összehívta az országgyűlést, Andrássy pedig a kiegyezési okmány szövegezésére létrehozott, úgynevezett „hatvanhetes országgyűlési bizottság” elnöke lett. Gyakorlati érzéke és diplomáciai tehetsége révén számos akadályt hárított el a kiegyezés útjából − írják életrajzírói.
A források és a kutatók nem győzik hangsúlyozni, hogy Erzsébet királyné, alias Sisi és a gróf között kölcsönös rokonszenv alakult ki, aminek kézzelfogható politikai eredményei voltak: Sisi közvetítése révén fogadta 1866-ban, a poroszoktól elszenvedett katonai vereség után Ferenc József a grófot és Deákot.
Andrássy a kiegyezés utáni első miniszterelnök lett (1867-1871), majd átvette a honvédelmi tárca irányítását is. A koronázó ünnepségen nádor híján a hercegprímás és Andrássy koronázta meg a császárt, vagyis a saját hóhéra fejére helyezett koronát az évekkel ezelőtt még jelképesen felakasztott gróf.
„Kormányfőként a dualista rendszer, ezen belül
Magyarország helyzetének megszilárdításán, a polgári államrend kiépítésén fáradozott,
nem mindennapi államférfiúi képességekkel. Miniszterelnöksége idején állították fel az önálló magyar honvédséget, hozták tető alá a horvát-magyar kiegyezést, fogadták el 1868-ban a liberális szellemű nemzetiségi törvényt, vezették be a kötelező elemi oktatást, választották szét az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, fogadták el az európai színvonalú polgári perrendtartást, állították fel az Állami Számvevőszéket, hozták létre az ügyészi szervezetet” – méltatják.
Hozzáteszik, hogy Andrássy
Pest-Budát Közép-Európa jelentős központjává, a magyar gazdasági és hatalmi törekvések szimbólumává kívánta tenni.
Elkezdődőtt a hamarosan egyesülő kettős fővárosunk metropolisszá válása, Andrássy körutakat, sugárutakat, palotákat álmodott. A nevét viselő sugárutat 1876 nyarán adták át a forgalomnak.
A külügyminiszter, Bismarck barátja
Andrássy Gyula 1871 és 1879 között a Monarchia közös külügyminisztere volt, miközben kétszer a közös pénzügyminiszteri posztot is viselte. A gróf a dualisztikus nagyhatalmat megváltozott helyzetének megfelelőbb, új útra terelte, amivel a világpolitika alakítói közé lépett. A birodalom külpolitikájában az általa helyesnek vélt magyar érdekeket akarta érvényre juttatni: a legfontosabbnak az orosz terjeszkedés megakadályozását és a monarchia dunai, balkáni hatalmi térnyerését tartotta.
A poroszellenes nagynémet politika helyett sikerült német-osztrák-magyar együttműködést teremtenie,
Bismarck herceggel pedig személyes barátságot kötött.
A szakemberek leszögezik: az 1878-as berlini kongresszus összehívása és megtartása Andrássy külpolitikai tevékenységének egyik legkiemelkedőbb eseménye volt. Itt rajzolták újra az oszmán uralom alól felszabaduló balkáni területek térképét, itt kapta meg a Monarchia Bosznia és Hercegovina megszállásának megbízatását, ugyanakkor a megszállás áldozatai miatt erős támadások érték a grófot, melyek miatt végül lemondott.
A lemondás előtt, 1879-ben még megkötötte Németországgal a kettős szövetséget: ezt sokan a kiegyezéshez hasonló súlyú eredménynek tartják.
A kiegyezés a Monarchia belső nyugalmát biztosította, a berlini kongresszus pedig a külpolitikában szerzett szilárd alapot.
Sisi és Andrássy
A nevezetes kapcsolat kutatója, Kozári Mónika így fogalmaz a BBC History hasábjain: „Erzsébet köztudomásúan szerette a magyarokat. Ennek bizonyára több oka volt. Az anyósával, Zsófia főhercegnővel való szembenállása (...), aki a csehek pártján állt. Aztán Erzsébet szabadságszeretete, ami találkozott a magyarok érzéseivel. Magyarországon az udvari kötöttségektől mentesen, sokkal szabadabban is érezhette magát. A gödöllői kastély, amit a magyaroktól kapott, ragyogó ajándék volt számára.”
Andrássy és Sissy 1866-ban találkoztak először Bécsben. Baráti kapcsolatukat ez az esztendő alapozta meg, és az eredendően meglévő szimpátia mellett a közös cél: mindketten a kiegyezés megkötésén fáradoztak. Kapcsolatuknak kezdettől hatása volt a politikára, és ahogy már említettük, Ferenc József hajlandóságát a kiegyezésre Sissy nem kicsit, de nagyon befolyásolta.
Erzsébetet és Andrássyt is megelőzte a híre, tudtak egymásról: két összeillő, okos és szép ember ismerte meg egymást.
„Hogy a kapcsolatuk Andrássy részéről szerelem volt, az a leveleik alapján nem is lehet vitatott.
Merthogy leveleztek, de Ferenczy Idán, Erzsébet társalkodónőjén keresztül” − írja Kozári Mónika.
Természetesen már a kortársak is nagyon szerették volna tudni a részleteket. Mária Valériát például „a magyar gyermeknek” nevezték, és tudni vélték, hogy Andrássy az apja. Mária Valéria azonban Andrássyt nem szerette, sőt, Erzsébet hiába igyekezett őt magyar érzelműnek nevelni, a kislány sem magyarnak, sem osztráknak nem tartotta magát, hanem németnek. Az biztos, hogy a királyné és a magyar gróf levélben folyamatosan kapcsolatban volt:
vicces verseket is írogattak egymásnak, kedveskedő, egyre mélyülő, idővel barátsággá szelídülő érzelem
bontakozik ki a szemünk előtt. A szigorú protokoll miatt állítólag mindössze egyszer voltak kettesben, 1872-ben, akkor is csak pár percre. De ki tudja. Ez sem tűnik túl életszerűnek.
1890-ben, Andrássy halálakor Mária Valéria ezt írta a naplójába: „Andrássy gróf ma éjszaka meghalt, hosszú, nehéz szenvedés után. Ha nem is váratlan, de egy új, keserű csapás mama számára, aki igaz és állhatatos barátsággal úgy ragaszkodott hozzá, mint talán senki máshoz.”
Mint kiderül, Sissy így nevezte aznap Andrássy Gyulát: „Utolsó, egyetlen barátom”.
(Mandiner)
