2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Fekete festékkel fújták le Szálasi képét és a nyilaskeresztet a Farkasréti temetőben DK-s fiatalok

A DK ifjúsági szervezetének, a Demokratikus Lendületnek tagjai fekete festékkel fújták le Szálasi Ferenc képét és a nyilaskeresztet a Farkasréti temetőben.

Több mint egy hónapja írta meg a Mérce, hogy nyilas emlékhellyé alakították az emberiesség elleni és háborús bűntettekért kivégzett nyilasvezér özvegyének sírját a Farkasréti temetőben. Az egykor szerény sírt Szálasi mai követői ilyenné alakították:

-egy márvány obeliszk, aminek a tetejére egy nyilaskeresztre emlékeztető szimbólumot tettek;
-a sírkövön van egy fotó, amin Lutz Gizella mellett maga Szálasi Ferenc látható civilben;
-a fotó mellé egy mondat is felkerült: Szálasi Ferenc emlékére.


Február végén a XII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben, de máig nem történt semmi a temetőben azon túl, hogy két civil útjelzőket helyezett el a sír mellett, amely olyan emberek sírja felé mutatott, akik zsidó embereket mentettek meg a vészkorszakban.

A DK-s fiatalok most azt írták, „nem hogy egy hónap, egy perc sem kell ahhoz, hogy eldöntsük, jár-e emlékhely egy nyilas politikusnak, aki többezer ember haláláért felelős. Amíg mi itt vagyunk, sem fasizmus, sem fasiszta emlékhelyek nem lesznek Magyarországon!"

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató