2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

EU-s kritika Szlovákiának LMBTQ-ügyben: három év alatt egyetlen ajánlást sem teljesítettek

A szlovák kormány azzal védekezett, hogy hiányzik a kellő politikai támogatás, ráadásul az utóbbi időben csökken a homoszexuális közösség elfogadottsága Szlovákiában.

Az Európa Tanács „rasszizmus és intolerancia ellen” felállított „európai bizottsága” legfrissebb jelentésében azt írja, Szlovákia gyakorlatilag egyetlen ajánlást sem teljesített arról a listáról, amellyel a szervezet még 2020-ban kínálta meg az országot, mondván, ezeket végrehajtva befogadóbb és toleránsabb országgá tehetik Szlovákiát, írja a ma7.sk.

Északi szomszédunk a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos felvilágosításban maradt el az elváraktól,

plusz azt sem segítették kellőképpen elő, hogy a társadalom jobban megértse a „szivárványos közösség” problémáit.

A jelentés azt írja, hogy amikor a fentiekkel kapcsolatban megkeresték a szlovák kormányt, azzal védekeztek, hogy  a javaslatcsomag elfogadására és érvényesítésére egyszerűen hiányzik a kellő politikai támogatás.

Hozzátették: az utóbbi időben szerintük csökken a homoszexuális közösség társadalmi elfogadottsága is Szlovákiában.

Az egyik fő kritika Szlovákiával kapcsolatban a transznemű emberek nemváltoztatásának megnehezítése. Bát történtek lépések az Európa Tanács szerinti pozitív irányba, – a távozó egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský utolsó intézkedései egyikeként megkönnyítette volna a jogi nemváltást – de nemrég a nagyobbik kormánypárt, az Olano már úgy nyilatkozott, a választásokig hátralévő időben felülvizsgálják az ex-miniszter korábbi döntéseit.

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató