2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Toroczkai: vissza kell venni a magyarok fővárosát, Budapestet az életképtelen, magyartalan belpesti romkocsmatöltelékektől

Petőfi Sándorék 1848-ban nem ilyen Magyarországról álmodtak – hangsúlyozta Toroczkai László pártelnök, frakcióvezető a Mi Hazánk Mozgalom béketüntetéssel egybekötött március 15-i megemlékezésén, a budapesti Pilvax közben. Arról beszélt: Magyarországon egy nagyhatalom ismét megszállóként viselkedik, márpedig a márciusi ifjak “semmilyen nagyhatalmat nem akartak Magyarországon látni”.

Toroczkai László szerint ki kell vívni a magyar szabadságot, függetlenséget, ennek az is a része, hogy ne sodorjanak bele minket nagyhatalmi háborúba, katonákat máshonnan ne hozzanak ide, a magyarokat pedig ne vigyék külföldre.

Itt nem két ország csatlakozásáról van szó, hanem a NATO terjeszkedéséről -fogalmazott, hozzátéve, ez veszély, ezért nemet kell rá mondani.

Toroczkai László “globális ellenségről” beszélt, majd kijelentette, “vissza kell venni a magyarok fővárosát, Budapestet az életképtelen, magyartalan belpesti romkocsmatöltelékektől”, hiszen “még menthető Magyarország, még menthető Budapest”, csak vízióval rendelkező emberek kezébe kell adni az irányítást.

 

MTI

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató