2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

A többség ellenzi a külföldi kampánytámogatásokat

A magyarok 57 százaléka szerint szigorúbb jogszabályokra van szükség nemcsak a pártokra, de a kampányban részt vevő minden szervezetre vonatkozóan – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Egy évvel ezelőtt az ellenzéki pártokhoz köthető háttérszervezetek amerikai és svájci forrásból több mint négymilliárd forint, valószínűsíthetően kampánycélú támogatásban részesültek, ami az állami támogatás ötszörösét jelenti – emlékeztetett az intézet.

Mint írták, 

a rendszerváltás óta történt legnagyobb kampányfinanszírozási botrány nemcsak a kormánypárti (65 százalék), de a baloldali szavazók (43 százalék) többségét is a szigorítás szükségességéről győzte meg.

A Fidesz-szavazóknak mindössze ötöde, 19 százaléka, az ellenzékieknek mind­össze harmada, 34 százaléka gondolja úgy, hogy nincs szükség szigorításra. Valamennyi társadalmi csoportban többségben vannak azok, akik szerint szigorúbb jogszabályokra lenne szükség, még az általában a kormányétól eltérő állásponton lévő felsőfokú végzettségűek 48 százaléka és a budapestiek 51 százaléka, vagyis többsége szerint sem elég szigorú a mostani szabályozás.

Arra a kérdésre, hogy mely országból jövő támogatás fogadható el választási kampányban a pártokhoz köthető szervezetek számára, a választók többsége, 56 százaléka azt felelte, hogy semmilyen külföldi támogatás sem elfogadható.

Tízből egyaránt nyolc-nyolc magyar szavazó, azaz 77-77 százalék szerint nem elfogadható, ha egyes, pártokhoz köthető szervezetek orosz vagy kínai támogatásban részesülnek, tízből heten, vagyis 71 százaléknyian ellenzik az amerikai támogatásokat, és tízből hatan, 59 százalék az EU-ból érkező támogatásokat sem tartja elfogadhatónak a választási kampányokban.

Ellenben mindössze minden negyedik magyar, azaz 27 százalék tartja elfogadhatónak az Európai Unión belülről érkező támogatásokat, mind­össze minden hetedik (15 százalék) az Egyesült Államokból érkező kampánypénzeket, és csak minden tizedik a Kínából és Oroszországból érkező támogatásokat (kilenc-kilenc százalék) a pártokhoz köthető szervezetek számára.

 

(Magyar Nemzet)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató