2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

A Momentum beperli a debreceni akkumulátorgyárat

Független szakértőkkel és civilekkel együtt perli be a Momentum a debreceni akkugyár környzethasználati engedélyét – közölte a párt hétfői közleményében. A mennyiben a per sikerrel végződne, akkor az építkezést le kell állítani.



A Momentum szerint jogszerűtlenül adták ki a gyár építési engedélyét, mert:

- a környezethasználati engedély kiadása során nem megfelelően vizsgálták a beruházás Nemzeti Környezetvédelmi Programmal való összhangját;
- nem került bevonásra a nyilvánosság az eljárás valamennyi szakaszában;
- nem megfelelően értékelték a tervezett gyár okozta környezeti terhelést, így többek között egy, az embriókra és felnőttekre is veszélyes vegyület talajban történő felszívódásának kockázatát, valamint a szennyvízbe kerülés jelentette veszélyeket. Nem vizsgálták a vegyszer semlegesítésének lehetőségeit sem;
- nem vizsgálták a szén-dioxid-kibocsátás okozta környezeti terhelést.

Az emberek ma nem dönthetnek szabadon, nem tehetik jobbá az életünket, mert az állam, az állami hivatalok az uralkodók, nem pedig a polgárok közös ügyeit szolgálja. Mi azonban minden fórumon ki fogjuk kényszeríteni a debreceniek akaratát

-teszi hozzá Facebook-bejegyzésében a párt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató