2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

"Banja Luka nem akar buzikat!" - LMBTQ-aktivistákra támadtak a boszniai Szerb Köztársaságban

A bosznia-hercegovinai pride szervezet (BiH Pride) március 18-ra két rendezvényt tervezett a boszniai Szerb Köztársaság fővárosban, Banja Lukában. Azonban még a zárt térben tartott filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés is túl sok volt a helyi politikusoknak, és miután napokig tiltakoztak ellene, a rendőrség végül betiltotta az eseményt arra hivatkozva, hogy nem tudnák biztosítani a rendezvényt.

A boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, Milorad Dodik már a március 16-i sajtótájékoztatóján közölte,

elvárja a hatóságoktól, hogy az LMBTQ jogokkal foglakozó rendezvényeket akadályozzák meg, függetlenül attól, hogy hol rendezik azokat.

A miniszterelnök kijelentette, hogy nemcsak a közterületen, de a zárt térben tartott események is sokakat zavarnak, és ő különben is ellenzi. Rajta kívül több jobboldali szervezet is követelte az esemény betiltását, majd a város főterén a BiH Pride rendezvénye elleni hatalmas molinók jelentek meg.



Mirza Halilčević, a BiH Pride munkatársa a Szabad Európa Rádiónak elmondta, csalódott a rendőrség döntése miatt. “Ha olyan társadalomban élünk, ahol nyilvánvalóan rendőrségi kordonra van szükség egy ilyen esemény biztosításához, akkor az a kérdés, hogyan is várjuk el az LMBTQ emberektől, hogy a mindennapjaikat éljék Banja Lukában és a boszniai Szerb Köztársaságban.”

A szervezők hiába fújták le a rendezvényt, amit a rendőrség már egyébként is betiltott, március 18-án este ismeretlenek törtek be a Transparency International irodájába, ahol bántalmazták az ott tartózkodó LMBTQ-aktivistákat. A Sarajevo Times beszámolója szerint a támadás után három személyt szállítottak kórházba. A liberális újságíró Vania Stokić szerint a rendőrség egyszerűen hagyta, hogy ez a támadás megtörténhessen – állítása szerint a rendőség a helyszínen volt, és nem akadályozták meg, hogy a "szélsőségesek" betörjenek az épületbe.

Az ellenzéki pártok közül a Naša Stranka és a Szociáldemokrata párt is elítélte a támadást és az erőszakot. Utóbbi közleménye szerint az állami intézményeknek minden ember védelmét kell szolgálniuk, az erőszakot elkövetőket pedig felelősségre kell vonni, és a hatóságoknak meg kell védeniük azokat, akik a jogaikért, az egyenlőségért és az egyenjogúságért küzdenek. “A jogállamiság azt jelenti, hogy az állam biztosítja az emberi jogokat és szabadságjogokat, függetlenül attól, hogy ez valakinek a kormányból tetszik-e vagy sem” – tették hozzá.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató