2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Joe Biden a demokráciacsúcson: A világ válaszút előtt áll

Zelenszkij mellett az amerikai elnök is felszólalt a demokráciacsúcson.

A demokráciák erősödtek az első, 15 hónapja tartott demokrácia csúcstalálkozó óta az akkor tett vállalásoknak is köszönhetően – jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a Csúcstalálkozó a demokráciáért elnevezésű nemzetközi virtuális konferencia nyitónapján szerdán. Joe Biden kifejtette, hogy a világtörténelem válaszút előtt áll, a ma meghozott döntések pedig évtizedekre befolyást gyakorolnak a világ folyamatainak irányára.

Az elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok a következő két évben egy elnöki program keretében 690 millió dollárral támogatja világszerte a demokrácia megerősítését.


Joe Biden a több állam- és kormányfő részvételével zajló eseményen elmondta, hogy a 2021 decemberében indított Demokratikus Megújulásért Elnöki Kezdeményezés keretében (Presidential Initiative for Democratic Renewal) az akkori 400 millió dollárhoz a Kongresszussal együttműködve 690 millió dollár új forrást biztosítanak a világ országainak az átlátható és elszámoltatható kormányzás erősítéséért, a korrupció elleni harcra, a média szabadságáért, valamint a demokrácia érdekében működő technológiák támogatására.

Az elnök arról is beszámolt, hogy új irodát hoznak létre az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) részeként, amely egyebek közt a demokráciával, emberi jogokkal foglalkozik majd.

Joe Biden a demokráciák erősítése érdekében végzett cselekvés egyik fókuszának nevezte, hogy a technológiát a demokratikus kormányzás érdekében, és nem annak aláásására használják. Emlékeztetett arra, hogy ennek a célnak az érdekében írt alá a hét elején elnöki rendeletet a kereskedelmi forgalomban kapható kémprogramok használatának korlátozásáról az amerikai kormányzat számára. Amerikai adófizetők pénzéből nem részesedhetnek olyan vállalkozások, amelyek termékei emberi jogok megsértését teszik lehetővé – fogalmazott az elnök.

Zelenszkij is felszólalt

„Mi a szabad világ stratégiája a totalitárius Oroszországgal szemben, amely újabb totalitárius szövetségeseket keres a világban? Van ilyen stratégia? Én megmondom, hogy milyennek kellene lennie. A gonosznak el kell veszítenie a háborút. Ha most veszít, akkor tudni fogja, hogy mindig és mindenhol veszít” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Államok által szervezett második csúcstalálkozón a demokráciáért, amelyen demokratikus vezetők vettek részt.

Mindannyiunknak győzelemre van szüksége – Ukrajnának és a világ minden demokráciájának. Győzelemre, még idén”

– hangsúlyozta ki az elnök.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató