2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Angela Merkel megkapta a legmagasabb német állami kitüntetést

Kormányfőként végzett munkájáért Angela Merkel megkapta a legmagasabb német állami kitüntetést, a szövetségi érdemrend különleges kivitelű nagykeresztjét, a Großkreuz-ot Berlinben. Merkel 2005 és 2021 között vezette Németországot kancellárként. A közjó érdekében végzett kiemelkedő személyes teljesítmények elismerésére 1951-ben alapított kitüntetést Merkel előtt csak ketten kapták meg, és ők is szintén kancellárok voltak: Konrad Adenauer, a második világháború utáni Német Szövetségi Köztársaság első kormányfője, és Helmut Kohl, aki - mint Merkel - 16 évig vezette az országot.



A Bellevue palotában szűk körben tarott ünnepségen részt vett a Merkel-kormányok több korábbi tagja, köztük Olaf Scholz jelenlegi kancellár, és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki korábban miniszter volt Merkel alatt.

A díjat Frank-Walter Steinmeier jelenlegi német szövetségi elnök adta át. Steinmeier volt feletteséről kiemelte, hogy

Merkel a férfiak és nyugatnémetek által uralt német politikában nőként, keletnémetként és kívülről érkezett természettudósként tudott érvényesülni. Ezzel ahhoz is hozzájárult, hogy természetessé váljon

Németországban a nők döntéshozói pozícióba, akár a kormányfői tisztségbe választása.Angela Merkel a kitüntetés átvétele után rövid beszédet mondott. A politikában töltött több mint három évtized alatt „sok nagyon-nagyon jó tapasztalatot” szerzett. Szerinte a politikát gyakran hasonlítják „kígyófészekhez”, és ezt a világot nem is bírta volna elviselni, ha nem lenne annak egy másik oldala is, amelyet a barátsággal, az összetartással, a hűséggel és az örömmel lehet jellemezni.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató