2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Titkos pincerendszert fedeztek fel Józsefvárosban, hajléktalanok lakják

7700 négyzetméternyi föld alatti alagútrendszerre bukkantak.

Egyre hajmeresztőbb dolgok derülnek ki arról a több mint 7000 négyzetméteres telekről, ami mellett a józsefvárosi önkormányzat egy 60 méteres sétálóutca fejlesztésébe kezdett több mint egy évvel ezelőtt. Bár próbálják elrejteni a kíváncsi szemek elől, Józsefvárosban a Diószeghy Sámuel–Kőris–Szeszgyár utcák által határolt hatalmas kert alatt egy titkos pincerendszer húzódik, tele szeméttel és fedél nélküli lakókkal – írta meg a Metropol.

Információik szerint a Szeszgyár néven működő ökofeminista közösség már 2021 nyara óta használja a hatalmas telket „közösségi nappaliként” és ökokertként, a kert állapota egyre csak romlik.



Mint azt a Metropol már bemutatta, idén télen a Szeszgyár Kert drogtanyává változott, ahol elszórt fecskendőtűk árulkodtak arról, hogy kik költöztek be a kertbe. Ekkor a lap munkatársai találkoztak a hajléktalanokkal, akik váltig állították, hogy az ökofeministák beleegyezésével vannak a kertben.

Ők egy kis bunkert is építettek maguknak, amit lehetetlen, hogy ne vettek volna észre a kertet használók, ahogy az is lehetetlennek tűnik, hogy még sosem fedezték fel, hogy a hajléktalanok bázisa mellett egy föld alá vezető nyílás van letakarva, hogy azt ne vehessék azt észre.

A földbe vájt nyílás egy hatalmas alagútba vezet, ami a Szeszgyár Kert teljes területe alatt húzódik.

A pincerendszer az egykori gyárhoz tartozott, ahol vélhetően hordókat tárolhattak. Azonban a lap munkatársai csak magasan tornyosuló szemétdombokat találtak.

Az elmúlt években többtonnányi szemét gyűlhetett össze, mióta hajléktalanok lakják a föld alatti rejtekhelyet.

(Tények)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató