2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Bepanaszolta a Budapest Airport a kormányt a EP-delegációnak

Nagy Márton korábban beszélt arról, hogy a repülőtérnek magyar kézbe kell kerülnie.

Több Magyarországon működő multi bepanaszolta a kormányt, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának üzleti találkozóján, többek között a Budapest Airport is „tájékoztatást” nyújtott.

„A találkozón a delegáció tájékoztatást kapott a repülőtérrel kapcsolatos, folyamatban lévő ügyekről, ahogyan más vállalatok ügyeiről is a jelenlegi magyarországi üzleti környezetben való működés kapcsán” – közölte a Budapest Airport hvg.hu-val.

Monika Hohlmeier, az EP-delegáció elnöke a missziózáró sajtótájékoztatóján azt mondta,

több multinacionális vállalat is panaszt tett,

jelezve, hogy attól félnek, „a diszkriminatív, érzésük szerint ellenük irányuló magyar törvények azt a célt szolgálják, hogy kiszorítsák őket Magyarországról” – idézte a lap.

Hozátették, „meglehetősen valószínűtlen, hogy a Budapest Airport pozitív képet festett volna a magyar kormány ténykedéséről és az itteni üzleti környezetről, adva, mivel a ferihegyi reptér üzemeltetője a kormány által egyik legtöbbet vegzált külföldi tulajdonú cég”.

A küldöttség egyik tagja, Daniel Freund a 444.hu-nak arról beszélt vállalatok nevesítése nélkül, hogy a kiskereskedelmi és az építőipari szektorban is találkoztak olyan cégvezetőkkel, akik „politikai leszámolás áldozatának érzik magukat”.

Nagy Márton: A kormány az év végére visszavásárolhatja a Budapest Airportot

„A budapesti repülőtér egy stratégiai eszköz, ezért magyar kézbe kell kerülnie. A kormány elkötelezett, hogy visszavásárolja, mindegy, ki a tulajdonos” – jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Márton gazdasági miniszter az Index tudósítása szerint.

A miniszter a beszélgetés során hozzátette: az előkészítő megbeszélések már folynak a Budapest Airport tulajdonosával az értékesítés feltételeiről és az árról. Mint fogalmazott, a megegyezés mindkét szereplő számára fontos, és az üzletet az év végére le lehet zárni.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató