2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Órák óta nem tudni, merre van Suhajda Szilárd, miközben besötétedett a Mount Everesten

A Mount Everest csúcsát tiszta mászással megcélzó hegymászó, Suhajda Szilárd szerda délelőtt jelentkezett be utoljára, 8700 méteres magasságból. Ekkor azt mondta, hogy három-négy óra múlva érheti el a csúcsot. Azóta viszont eltelt nyolc óra is, és semmi hír nem érkezett a hegymászótól. A GPS-jeladó sem adott jelet, így azt sem lehet tudni, hol tartózkodik jelenleg Suhajda Szilárd.

Suhajda Szilárd a világ legmagasabb pontjaként ismert 8848 méteres Mount Everest megmászásának mesterséges oxigén és teherhordók nélkül vágott neki vasárnap. Magyar embernek korábban még nem sikerült tiszta mászással elérnie ezt, ami világviszonylatban is ritkaságnak számít.

Suhajda Szilárd március 23-án utazott Nepálba, ahol az alaptábor elérése után három akklimatizációs kört teljesített a hegyen. Este pedig elindult a Mount Everest 7900 méteren álló négyes táborából.

Május 24-én, szerda délelőtt az extrémsportoló Facebook-oldalán jelentették be, hogy bejelentkezett műholdas telefonon, nagyjából 8700 méteres magasságból.

EKKOR A HEGYMÁSZÓ AZT MONDTA, MÉG HÁROM-NÉGY ÓRÁT VESZ IGÉNYBE A CSÚCS ELÉRÉSE.

Azóta már nyolc óra is eltelt, de Suhajda Szilárd GPS-jele azóta sem frissült, így nem lehet tudni, hova tűnt. A Mandiner szerint ennek több oka is lehet, például leárnyékolja valami a jelet, vagy lemerült a készülék.

A hegymászótól egyelőre nem érkezett segélyhívás, ami bizakodásra ad okot. Ugyanakkor a hegycsúcson mostanra besötétedett, így Suhajdának mindenképpen el kellett azt hagynia, amennyiben elérte egyáltalán.

A Mandiner megemlíti, hogy 15:45 körül érkezett még egy GPS-jel a csúcs közeléből, de ebből sők következtetést nem lehet levonni. Nem lehet tudni ugyanis, hogy késleltetve jött-e, ahogy azt sem, milyen irányba haladva küldte a jeladó.

Hogy Suhajda Szilárd elérte-e a csúcsot, vagy visszafordult, esetleg elveszett, egyelőre csak találgatni lehet.

Az Index kereste a hegymászó kommunikációs munkatársát, aki későbbre ígért tájékoztatást.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató