2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A szlovákok egyre kevésbé akarnak a NATO-hoz tartozni

Az elmúlt egy év leforgása alatt az EU népszerűsége is csökkent az országban.

Egy év leforgása alatt alatt 72 százalékról 58-ra csökkent Szlovákiában azok aránya, akik támogatják az ország NATO-tagságát, írja a Globsec márciusi felmérésére hivatkozva az Újszó.

A kutatásban megkérdezett 8000 embernek csupán 40 százaléka gondolja úgy, hogy Oroszország a hibás a háború kirobbanásáért.

34 százalék a nyugatot, 17 százalék pedig Ukrajnát hibáztatja.

Ezzel Kelet-Európa országai közül Szlovákia lakosai a legelnézőbbek Oroszországgal szemben.

A szlovákok 57 százaléka vélekedik úgy, hogy a fegyverküldéssel segítenek Ukrajnának a védekezésben. 69 százalék szerint a haditechnikai eszközök biztosítása egyfajta provokáció Oroszországgal szemben. 

A felmérésből az is kiderült, hogy míg tavaly a szlovák állampolgárok 77 százaléka tartotta jó dolognak az európai uniós tagságot, mára ez az arány 64 százalékra csökkent.

A kutatást Szlovákia mellett Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban, Bulgáriában, Romániában, Litvániában és Lettországban végezték el.

(mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató