2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Nagy Ervin: Párizsban már égne az egész város

„Olyan zsákutcában vagyunk, ami Európából kifelé vezet” – hangoztatta a színész.

A 24.hu arról ír, hogy Levegőt! címmel szervezett országos tüntetést a státusztörvény ellen két mozgalom – a noÁr és a Tanítanék – csütörtök este Budapesten, valamint vidéki városokban. A portál megkérdezte a tüntetésen résztvevőktől, mit gondolnak az eddigi eredményekről (módosították és nem fogadták el még a törvényt), illetve a rendőrökkel kialakult konfrontációkról.

Egy idősebb tüntető szerint az, hogy a pedagógusokat úgy kezeljék, mint a katonaságot, teljesen felháborító. Lányi András szerint a részeredményekre nem lehet azt mondani, hogy nyertünk vele, mert az egész alapvetően el van szúrva.

Nagy Ervin színész pedig ezt mondta: „Azt nem mondom, hogy tapsikolva örülni kell, de szerintem fontos, hogy egy-egy gesztust tudjon értékelni az ember. Azért a száz százalékos öröm még messze van.” Hozzátette: „Olyan zsákutcában vagyunk, ami Európából kifelé vezet”. A tettelegességig fajuló tüntetésekről szólva hangsúlyozta:

„Szerintem jogos. Amikor az ember a kétségbeesését nem tudja hogyan levezetni, ez kitör néha a fizikai erőszakban. 

Nem jónak tartom, de jogosnak. Azt nem lehet elvárni, hogy valakit állandóan sakkban tartanak, lehetetlen helyzetben tartanak, és ő majd kulturált válaszokat fog adni. 

Párizsban már égne az egész város. Ahhoz képest szerintem a magyar diákok rendkívül kulturáltak, hogy mi történik velük 

és a jövőjükkel.”

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató