A beteg elméjű Makizaj visszahozná a politikai rendőrséget, ha hatalomra kerülne
Márki-Zay csak másodállásban Hódmezővásárhely polgármestere. Főfoglalkozása a lánglelkű forradalmár és hitszónok, megállás nélkül járja az országot és olyan tempóban szórja bölcsessége magvait, hogy nincs az a DK-ás alsónadrág, ami felfogná. Legutóbb a Magyar Hang nevű kampányújság rendezvényén tüzeskedett, ahol annyira önmaga hatása alá került a beszélgetés végére, hogy kiterítette a lapjait: az ‘50-es évekbe szeretné visszarepíteni Magyarországot, hiszen a fasizmus ellen legalább akkora energiával kell küzdeni, mint Rákosiék tették. A politikai ellenfeleit börtönbe csukná, a kormánytagokat egytől egyig, a maradék fideszest pedig úgy megfélemlítené, hogy mindent megszavaznának, amit ő akar. Minderre a rendőrséget használná, hiszen egy demokrata szerint mi más is lehetne a rendőrség szerepe, mint a politikai viták karhatalmi eldöntése.A magát túlélő magazinként definiáló Magyar Hang(magyargyűlölő magazin,- a szerk.) rendezvényének videófelvételét(mi be sem illesztjük ezt a gyűlölködő szart,- a szerk.) csak saját felelősségre javasoljuk megtekinteni, ugyanis felkészületlenek esetében mentális gondok kialakulását eredményezheti. Az Orbán-fóbiásoknak viszont erősen ajánlott, ugyanis bőven tartalmazza azt a mennyiséget, ami a napi gyűlöletadagjukhoz szükséges: Márki-Zay Péter a krumplistésztát kabátzsebből fogyasztó rohamnyugdíjasoknak továbbképzést tart gazdasági ismeretekből, és elárulja, hogy Magyarország gazdasága ugyan nemzetközi viszonylatban is tagadhatatlanul jól prosperál – nem így mondja, mert ezt rajta, Pálinkás Józsefen és Gyöngyösi Mártonon kívül mások nem értenék –, de ez igazából a végjáték, mert szerte Európában vannak már olyan cégek, amelyek munkavállalókat bocsátanak el. Ez mondjuk a kapitalizmus térhódítása óta nem olyan szokatlan, de Márki-Zay szerint ez az európai trend söpörheti el 2022-ben a Fideszt. Az ellenzéki udvari bolondok csapatának biztos kezdő embere felmutatta a mágikus kormánybuktató amulettet is: összeszerelőország.