Mindketten kiálltak a 2016-os EU-Törökország menekültügyi megállapodás mellett. Angela Merkel aláhúzta, hogy Törökország a szíriai háború következményeit leginkább megszenvedő országok közé tartozik. Megismételte azt a hétfőn Berlinben nyilvánosan, egy sajtótájékoztatón is ismertetett javaslatát, hogy alakítsanak ki biztonsági övezeteket a török-szírai határ szíriai oldalának térségében az Idlíb tartományi harcok elől menekülő embereknek. A kancellár szólt arról is, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő ellenállása miatt nem lesz a napokban német-francia-török-orosz csúcstalálkozó, amelyen az idlíbi helyzet rendezéséről tárgyaltak volna. Mint mondta, az orosz elnök közölte vele és Emmanuel Macron francia államfővel, hogy nem óhajt részt venni ilyen tanácskozáson. A frakcióülés után Horst Seehofer tett sajtónyilatkozatot. Közölte: a képviselők előtt igen nyomatékosan világossá tette, hogy „nincs nyitva Európa határa” a Törökországban az EU felé elindult menekültek előtt, és „ez a mi határunkra is vonatkozik”. A török kormány pénteken közölte, hogy nem tudja tovább feltartóztatni az EU-ba igyekvő külföldieket, és megnyitja a határokat előttük. Így több tízezer ember gyűlt össze a határ térségében. A görög hatóságok az utóbbi napokban mintegy 24 ezer tiltott határátlépési kísérletet hiúsítottak meg, és több tucat embert őrizetbe vettek.🇩🇪 Üzent a német belügyminisztérium ⛔ pic.twitter.com/f9rY6pkkXj
— Bede Zsolt (@BedeZsolt2) March 3, 2020
Forrás: Demokrata nyomán🇬🇷 A görög speciális egységek 5 nap alatt 32423 határátlépési kísérletet akadályoztak meg és 231 főt előállítottak. pic.twitter.com/93V0EzzJZI
— Bede Zsolt (@BedeZsolt2) March 4, 2020