2024. május 11. - Ferenc
EUR : 387.78
USD : 359.69
Időjárás ikon22°14°

A muszlim imámok Franciaországban visszaélnek a kijárási tilalommal - Videók

Marine Le Pen úgy véli, az imámok kihasználják a koronavírus miatti kijárási tilalom lehetőségeit, hogy hangosbeszélőn hívják imára a muszlimokat, a jobboldali, bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés elnöke nyílt levélben kéri a belügyminisztert, hogy vessen véget ennek, ha kell, akár jogi úton - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség francia forrásokra hivatkozva.Marine Le Pen szerint a járványügyi helyzet miatt bevezetett kijárási tilalom az iszlamisták számára remek alkalom a szekularizmus elveinek háttérbe szorítására, ugyanis míg a francia, katolikus keresztények számára tilos a vallási jellegű gyülekezés, vagyis a misére járás, addig az imámok hangosbeszélőn hívják imára a muszlim híveket.A Nemzeti Tömörülés elnöke ezért nyílt levélben fordult Christophe Castaner macronista belügyminiszterhez, arra kérve, hogy

vessen véget ennek a gyakorlatnak a törvény szigorú és gyors alkalmazásával, valamint szükség esetén bírósági eljárással, súlyos szankciók kivetésével.

Egy ideje bizonyos mecsetek arra használják a kijárási tilalmat, hogy közterületen audioeszközök igénybe vételével imára hívják a híveket,nyíltan megsértve ezzel a francia laikus államot.Többek között így tett Lyon és a svájci határ mentén lévő kisváros, Valentigney imámja is.  Marine Le Pen úgy véli, hogy nem szabad hagyni, hogy az ország ellenőrzése kicsússzon a hatóságok kezéből, nem szabad szemet hunyni ezek fölött az illegális cselekedetek fölött. Mindezért a jobboldali politikus számára

érthetetlen a belügyminisztérium hallgatása és az, hogy a rendfenntartók nem tesznek semmit a muszlim imámok megfékezése érdekében.

Nem Marine Le Pen az egyetlen, akinek szemet szúrt a müezzinek viselkedése az utóbbi időben. Éric Zemmour francia esszéista is kifejezte nemtetszését, erről beszámolt a Valeurs actuelles hetilap is.Zemmour szerint megengedhetetlen és felháborító, hogy míg a francia egyházak március 25-én, szerdán este Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén harangoztak, addig

a lyoni nagymecset imámja a minaretből hangosbeszélőn hívta imára a híveket, holott ez a fajta gyakorlat Franciaországban nem megengedett.

A müezzin odáig ment, hogy felvételt is készített az imára hívásról, amit feltett az egyik legnagyobb videomegosztó oldalra. A felvételen jól hallható az „Allah akbar" kifejezés. Párizs északi régiójában megpróbáltak rendet tenni a rendőrök, de nem jártak sikerrel. A bevándorlók pirotechnikai eszközökkel támadtak rájuk:    Forrás: Origo
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató