Amíg mi alszunk, Angela "dolgozik"
Meglehetősen ambivalens Németország hozzáállása a koronavírus-járványhoz: mintha a szigorú intézkedések csak a németekre vonatkoznának. A bevándorlókkal ugyanis lehetetlen elfogadtatni a korlátozásokat. Miközben a szárazföldi határok zárva, a menekültek Németországba szállítása továbbra is folyamatos. Charterjáratokkal érkeznek az éj leple alatt.Németország változatlanul tagadja, hogy összefüggés lenne az illegális bevándorlás és a koronavírus-járvány terjedése között. A tények azonban mást mutatnak. Először a türingiai Suhlban tört ki botrány egy menekültszálló lakói között, miután koronavírus-fertőzés gyanúja miatt az egész intézményt karantén alá helyezték. A lakók ezt nem fogadták el, randalíroztak, és megpróbálták minden tiltás ellenére elhagyni az intézményt. Gyerekeket toltak maguk előtt, hogy így nehezítsék meg a rendőrség munkáját, ám az egyenruhások végül rendet tettek.
Hasonló esetről számolt be a Bild: a Szász-Anhalt tartományban fekvő Halberstadtban található központi befogadóállomásra nagy erőkkel vonult ki a rendőrség, miután a fertőzés felütötte a fejét: a befogadóállomás 850 lakóját karantén alá helyezték. A migránsok egy nagyobb csoportja törni-zúzni kezdett, átvágták a biztonsági kerítést, és megtámadták az őröket. A Bild szerint az váltotta ki az erőszakot, hogy egyeseknek nem ízlett az étel, mások a lassú internetet kifogásolták, és telefonkártyát követeltek. Bremen-Vegesackban már a második tiltakozási hullám söpört végig a bevándorlók között. A befogadóközpont lakói azonnali lakáskiutalást vagy hotelban történő elhelyezést követeltek, és azt kiabálták, hogy nem hajlandók betartani a járvány miatt elrendelt kötelező távolságtartást sem. A Weser Kurier című lap szerint mégsem a bevándorlókat, hanem az ott dolgozó szociális munkásokat büntették meg, és feljelentést tettek az intézmény fenntartója ellen.A szászországi Schneebergben is fittyet hánynak a bevándorlók a koronavírus-járvány terjedése miatt bevezetett korlátozásokra. Mintha mi sem történt volna, tömegesen vonulnak végig Schneeberg és Zschorlau utcáin. A két település lakosságát félelemben tartja a helyzet, mert úgy tapasztalják, a bevándorlókra nem vonatkozik a kijárási korlátozás és a kötelező távolságtartás. A két település polgármestere a belügyminisztériumtól kért segítséget, mert tehetetlennek érzik magukat a migránsok agresszív és öntörvényű viselkedése miatt.
Schwerinben még ennél is rosszabb a helyzet. Noha az elosztóközpont legalább húsz lakója koronavírus-fertőzött, már nem is helyezik karantén alá az intézményt. Így döntött a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartománybeli belügyminisztérium annak ellenére, hogy a befogadóközpontot üzemeltető Máltai Szeretetszolgálat legalább öt munkatársa már megfertőződött. Nekik házi karanténba kellett vonulniuk, csakúgy mint a velük szoros kontaktusba került családtagjaiknak, akik közül további egy személy igazoltan hordozza a vírust. A bevándorlók közül húsz személynek lett pozitív a tesztje, ők enyhe tüneteket mutatnak. A Stern Buchholz-i befogadóintézmény vesztegzár alá helyezését a tartományi belügyminisztérium ennek ellenére továbbra is elutasítja. Erről az NDR.de számolt be. Vagyis szabadon terjeszthetik tovább a fertőzést a település lakosságának aggodalmára.
Ha még nem lenne elég nagy a baj, a zöldpárti berlini szenátor, Dirk Behrendt épp a napokban jelentette be újabb 1500 illegális bevándorló Németországba szállítását repülőgépekkel Leszbosz szigetéről. Berlin városa ugyanis úgy döntött, hogy ki kell üríteni a leszboszi befogadótábort, ahol a migránsok közt egyre több a koronavírus-fertőzött.