A BelTa fehérorosz hírügynökség szerint Lukasenkának elsőként Hszi Csin-ping kínai elnök gratulált és jókívánságait fejezte ki Kszim-Zsomart Tokajev kazah államfő is. A kínai államfő Putyinhoz hasonlóan állást foglalt az együttműködés és a két ország közötti stratégiai partnerség erősítése mellett.Lukasenka a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,23 százalékával győzött, az ellenzék viszont a választás elcsalásával vádolta meg a több, mint negyedszázada kormányzó elnököt, jelöltje Szvjatlana Cihanouszkaja pedig hétfőn önmagát nyilvánította győztesnek. Az ellentétek Fehéroroszország több városában az urnazárást követően utcai konfrontációba torkollottak, több alkalommal is véresre verték az eredmény ellen tiltakozókat. A hatóság végül hétfő reggelre szorította ki a tüntetőket Minszkből. A választás küszöbén az orosz-fehérorosz kapcsolatok kiéleződtek, miután július 29-re virradóra Minszk közelében őrizetbe vettek 33 orosz állampolgárt. A fehérorosz fél előbb a Wagner katonai magáncég embereinek, majd katonáknak nevezte őket, akik szerinte arra készültek, hogy provokációkkal befolyásolják a kampányt.
Az ügyben Putyin és Lukasenka telefonon tárgyalt egymással.A fehérorosz elnök vasárnap közölte, hogy orosz hivatali partnerétől ötoldalas levelet kapott az incidens hátteréről. Az orosz sajtóban péntek óta kiszivárogtatott részletek szerint Moszkva Kijevet gyanúsította meg a "provokációval". (MTI - HVG)