2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

LMP: Tiltsák be a TikTokot a 18 év alattiak számára!

A párt többek között ezt is szorgalmazza országgyűlési határozati javaslatában, amelyről Kanász-Nagy Máté beszélt.

Az LMP szerint be kell tiltani a TikTokot a 18 év alatti fiatalok körében, és fontos lenne, hogy szigorú pályaalkalmassági vizsgálaton essenek át azok, akik a gyermekvédelemben kívánnak elhelyezkedni – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezető-helyettese.

A párt a többi között ezt is szorgalmazza országgyűlési határozati javaslatában, amelyről Kanász-Nagy Máté azt mondta: elvégezték a Fidesz helyett a munkát.

Az ugyanis még nem tudható, hogy a kabinet mikor nyújtja be a gyermekek védelmét szolgáló javaslatát, az eddigi kormányzati előterjesztések az LMP szerint csak propagandacélt szolgáltak, vagy az LMBT-közösségek kirekesztését – hangzott el.

Az LMP javaslatai ezzel szemben valódi megoldást szolgálnának – hangsúlyozta. Sérelmezte ugyanakkor, hogy az Országgyűlés Népjóléti bizottságának kormánypárti többsége elutasította azt a indítványt, amely megemelte volna a gyermekjóléti juttatások értékét, valamint az ágazatban dolgozók bérét.

Másik javaslatuk nemcsak szigorú pályaalkalmassági vizsgát, pszichológiai vizsgálatot írna elő a gyermekvédelemben dolgozóknak, vagy például a TikTok betiltását a 18 év alattiak számára, hanem a más közösségi platformokhoz való hozzáférést is szigorítaná számukra - mondta.

Ha a kormány valóban fontosnak tartja a gyermekvédelem kérdését, figyelembe venné az LMP javaslatait - jelentette ki Kanász-Nagy Máté.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató