2024. május 10. - Ármin, Pálma
EUR : 389.63
USD : 362.62
Időjárás ikon21°13°

Bombariadó miatt kellett rövid időre kiüríteni a holland parlament épületét Hágában

Egy plüssmackó és néhány drót miatt kellett kiüríteni a holland parlamentet.

Bombariadó miatt kellett rövid időre kiüríteni a holland parlament épületét Hágában – számolt be róla a Reuters. Vaklárma volt, nagyjából egy órával azután, hogy a törvényhozók elhagyták az épületet, már vissza is mehettek.

Az euroszkeptikus anti-iszlamista holland politikus, Geert Wilders azt mondta, egy neki címzett hamis bomba miatt kellett az épületet kiüríteni.

Wilders Twitteren azt írta:

"A parlament postafiókjába egy nekem címzett csomag érkezett, amelyben egy plüssmackó és drótok voltak". "Szerencsére robbanóanyag nélkül, vagyis nem volt veszélyes, de biztosan nem is szórakoztató"

– írta.



Geert Wilders hollandia második legnagyobb pártját, a Szabadság Pártot vezeti, és évek óta kap rendszeresen életveszélyes fenyegetéseket.

Wilders tavaly ősszel járt Magyarországon, hogy átvegye a Magyar Érdemrend középkeresztjét, amit Szijjártó Péter külügyminiszter elmondása szerint a Magyarország melletti kiállásáért és az illegális bevándorlás megállítása érdekében végzett tevékenységéért adományozott Novák Katalin köztársasági elnök a holland képviselőház tagjának. "Igenis vannak barátaink Európában" – jelentette ki akkor a külügyminiszter.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató