2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Félelem és rettegés Németországban - 21 százalékon az AfD, ezért betiltanák

A „demokráciát védelmeznék” ezzel a lépéssel.

Huszonegy százalékra erősödött az Alternatíva Németországnak (AfD) párt, ennek következtében pedig felerősödtek azok a hangok az országban, amelyek nemes egyszerűséggel betiltanák a pártot – olvasható a Telegraph összefoglalójában,- írja a mandiner.

Az egyik ilyen hang a Der Spiegel, amely a 

Tiltsák be az alkotmány ellenségeit”

címmel közölt publicisztikát. Ebben azt írják, hogy „az AfD egyre radikálisabb. Itt az ideje, hogy a demokráciát jobb fegyverekkel védjük meg”. 

A kormányzó szociáldemokraták társelnöke azt is mondta, hogy meg kell fontolni a betiltást, ha az AfD-t a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal a „bizonyítottan szélsőjobboldali szélsőségesek” csoportjába sorolja. A Német Emberi Jogi Intézet is azon az állásponton van, hogy „az AfD olyan mértékben veszélyessé vált, hogy az alkotmány szerint betilthatóak”.

A lap idézett egy politológust is, Volker Boehme-Nessler szerint a párt nem üti meg a betiltás magas jogi követelményeit. 

Nem tilthatsz be egyszerűen egy pártot, amint eléri a 20-30 százalékos támogatottságot”

– fogalmazott. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató