2024. május 07. - Gizella
EUR : 389.62
USD : 361.8
Időjárás ikon21°15°

Hamis tanúvallomás miatt vádat emeltek Sebastian Kurz volt osztrák kancellár ellen

Kurz hamisnak nevezte a vádakat, és azt mondta, „alig várja, hogy napvilágra kerüljön az igazság, és a bíróság előtt is bizonyítást nyerjen a vádak alaptalansága”.

A vádemelés a 36 éves politikusnak azon kijelentéseivel kapcsolatos, amelyeket az osztrák parlament által létrehozott vizsgálóbizottságban tett az állami vagyonkezelő vezetőinek kinevezése ügyében. 

A bizottságban Kurz 2020 júniusában alábecsülte saját szerepét a Nemzeti Vagyonkezelő Holding (ÖBAG) vezetőjének, Thomas Schmidnek a kinevezésében. Akkori nyilatkozata szerint a kinevezésről előzetesen tájékoztatták, de amúgy nem vett részt a vagyonkezelő vezetőinek kiválasztásában. A chat- (csevegő-) üzenetek alapján azonban 

az ügyészség feltételezi, hogy a volt miniszterelnök nagyon is részt vett a tisztségviselők kiválasztásában. 

A jelek szerint Kurz és Schmid a kérdésben legkésőbb 2017 közepétől rendszeresen eszmét cserélt. Ezt a vádat Kurz mindig is hevesen cáfolta. A WKStA 2021 tavasza óta nyomozott Kurz ellen hamis tanúvallomás gyanújával. A hatóság szerint a vádbeli bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés. A bírósági tárgyalás első napját október 18-ra tűzték ki, három tárgyalási napot terveznek, az ítélethirdetést október 23-ra tervezik. 

A vádemelés hírére reagálva az X közösségi platformon Sebastian Kurz hamisnak nevezte a vádakat, és azt mondta, „alig várja, hogy napvilágra kerüljön az igazság, és a bíróság előtt is bizonyítást nyerjen a vádak alaptalansága”. 

Egy másik, még vizsgálat alatt lévő ügyben azzal gyanúsítják a volt osztrák kormányfőt, hogy pártelnökké választása érdekében 2016-ban közpénzből finanszírozott népszerűségét növelő sajtómegjelenéseket és kozmetikázott közvélemény-kutatásokat.

 

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató