A hét elején egy Nimes-ben kitört lövöldözés során életét vesztette egy 10 éves gyerek. Ez a legfrissebb eset a városban dúló kábítószer-kereskedők közötti összecsapásokban. A francia város lakói rettegnek, sokan költöznének is a legveszélyesebb negyedből, ám addig is szorongással telnek a mindennapjaik, mikor lesz újra fegyvertől hangos az utca.
A fiatal fiú a nagybátyjával utazott egy autóban, amikor eddig ismeretlenek tüzelni kezdtek rájuk. A férfi megsérült, a gyereket pedig hiába próbálták, nem sikerült megmenteni, kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.
Gérald Darmanin belügyminiszter ezután az X-en reagált és mondta el, hogy ez a tragédia nem maradhat büntetlenül és a rendőrség már eddig is sok kereskedőt letartóztatott, de most még jobban összpontosítanak a feladatra.
Azóta a környék lakói teljes sokkban élnek Pissevin kerületében, van olyan, akinek súlyosan károkat okoztak lakásában az eltévedt golyók. Egy várandós kismama arról beszélt, hogy hiába az ötödiken laknak, a golyó átütötte a falakat, az ablakokat. Szerencsére, senki nem volt abban a szobában, mert még nem érkezett meg a kisbabája.
Egy másik család a tizenkettedik emeleten éppen otthon volt, de szerencsére hiába csapódott be a lakásba pár golyó senki nem sérült meg. Mint mondják, sokan el akarják hagyni az otthonaikat, mert félnek attól, hogy megismétlődik az eset.
Anoche murió asesinado a tiros un niño de 10 años en el barrio Pissevin de Nimes (Francia) en un enfrentamiento entre narcos. Se encontraba en el vehículo de su tío que también fue herido de bala.
— Roberto Lainez (@RobertoLai74153) August 24, 2023
La madrugada del domingo otro niño de 15 años fue tiroteado en esa ciudad. pic.twitter.com/vIwWvPYWwo
Egy francia műsor vendége volt Jean-Philippe Tanguy, a helyi RN-politikus, aki arról beszélt, hogy
a francia igazságszolgáltatás kábítószerellenes-harca már enyhül és egyre gyengébb, nem tudja leküzdeni a drogkartelleket. Sőt, azok egyre nagyobb teret hódítanak maguknak és bármit megtehetnek már.Sok francia pedig úgy érzi, hogy olyan, mintha a favelákban élnének, ahol bármikor bárkit eltalálhat egy golyó.
Nem csak Nimes az egyetlen, ahol ilyen esetek előfordulnak, a francia vezetés pedig egyelőre nem tud mit kezdeni a helyzettel. Marseille-ben is rendszeresek az utcai lövöldözések.
(MNO)