2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Őrizetbe vették a hamburgi túszejtőt

Véget ért vasárnap délután a szombat este óta tartó túszdráma a hamburgi repülőtéren: egy 35 éves férfi saját kislányát tartotta fogva autójában, ám a Der Tagesspiegel német napilap arról számolt be, a kislányt kiszabadították a hatóságok, a fegyveres férfit pedig letartóztatták.

Az MTI a rendőrség tájékoztatására hivatkozva pedig azt írta, a kislány sértetlen, édesapja a letartóztatás során nem tanúsított ellenállást.

A német sajtó szerint a túszejtés hátterében egy gyermekelhelyezési vita áll – a 35 éves buxtehude-i férfi állítólag erőszakkal vitte magával gyermekét.

A férfi még szombat este nyolc óra környékén hajtott be autójával a repülőtér területére, majd fegyverével többször a levegőbe lőtt, és egy Molotov-koktélt is eldobott. Utána a Turkish Airlines utasszállítója mellé hajtott autójával, eközben evakuálták azokat a gépeket, melyek már indulásra készen álltak – beleértve a török légitársaság járatát is.

A hatóságok egész éjjel és vasárnap egész délelőtt tárgyaltak vele, a hamburgi rendőrség közlése szerint a férfi kora délután végül lányával együtt kiszállt a kocsiból.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató