A szélsőliberális Veiszer Alinda egy újabb magyargyűlölő libsit szólaltatott meg.
Ez a Milbacher nevű senkiházi, a Pécsi Tudományegyetem Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének docense. Ennyit kell róla tudni kb.
Hungarofóbiában nem volt hiány a beszélgetésben, a legerősebb részeket szemlézzük:
Miután a magyargyűlölő a Himnusztól kezdve a Walesi bárdokig lefikázott mindent, a kulturánkról és az Ismerős Arcok Nélküled című daláról beszélt:
„A magyar kultúrában, az irodalomban a nevetésnek nincsen kánonja. Nagyon komoly arcot kell vágni mindenhez. Nincsen egy Švejkünk” – mondja Milbacher, aki szerint csak a kánon alatt bújhat meg, a paródiák világában egy Tersánszky Józsi Jenő vagy az Indul a bakterház.
Ha nevetés nincs is, lázadás van a nemzettudatban, természetesen Petőfitől. Petőfi Milbacher szerint „a magyar irodalom egyetlen sikeres projektje”, nem mellesleg cáfolata annak a leegyszerűsített nemzetképnek, amelyet ma a Nélküled szimbolizál. Milbacher magát a dalt nem nevezi meg, csak utal a refrénre: „Egy vérből valók vagyunk, ugye, ez egyszerűen abszurd,
a honfoglalók sem voltak egy vérből valók. Petőfi szlovák volt, és nagyon nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy elfelejtődjön a szlovák származása.”
„Jött egy ember, akinek az anyja biztosan nem tudott magyarul, akit a dajkája tanított meg magyarul, és aki felvállalta, hogy ő magyar akar lenni – de nem úgy, hogy befogadást vár a nemzet képviseletét magának vérségi alapon vindikáló nemességtől. Hanem úgy, hogy berúgja az ajtót, elfoglalja a teret, a maga nemzetfogalmának megfelelve lesz magyar – ebben áll a sikeressége. Éppen hogy nekimegy az arisztokratáknak és valamennyire az egyszerű nemességnek is, például a Dicsőséges nagyurak című versével, amelytől még a köztársaságpárti, jakobinus pilvaxos kör is megrettent." - mondta a senkiházi Milbacher.
„A közösséghez tartozás metaforikus dolog. Attól vagyunk egy közösség tagjai, hogy tudjuk folytatni a szöveget onnan, hogy »Ej mi a kő! tyúkanyó…«. Tudjuk, mi a Mekk Mester, a Kockásfülű nyúl, meg a Himnusz” – és ez a metaforikus kötődés, mondja Milbacher, nagyon erős dolog, de nem vér kérdése.
