Ukrajna mindent megtett, amit elvártak tőle az európai uniós ajánlások átültetésével kapcsolatban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Pénteken három törvényjavaslatot fogadott el az ukrán törvényhozást, köztük a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új jogszabályt. A kisebbségi jogokról szóló törvény figyelembe vette az Európa Tanács Velencei Bizottságának ajánlásait is.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Menczer Tamás a Facebookon erre reagált.
Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték el elvenni a magyar közösség jogait, azóta folyamatos a jogfosztás. Az ukrán parlament tegnapi döntését természetesen alaposan értékelni fogjuk, az azonban már most látszik, hogy az messze van a 2015-ös jogok visszaadásától. Ezzel együtt folyamatosan figyelemmel követjük a végrehajtást.