Apák, férjek, feleségek, fiúk, lányok, barátok, akiknek még az emlékét is el akarták törölni a kommunisták – mondta Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban. A miniszterelnök is megemlékezett a kommunizmus áldozatainak emléknapján.
Feledésre ítélték azok emlékét, akik végeláthatatlan vonatszerelvényeken százezrével tűntek el keleten, akiket felszívott a Gulág szigetvilága. Ma is vannak köztünk tanúk, akik átélték a vörösök börtöneit és kényszermunkatáborait – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: múlt, elmúlt, de eleven.
A zűrzavar, a tagadás és a hamisítás évei után végre méltó módon megemlékezünk a kommunizmus áldozatairól – hangsúlyozta.
Megemlékezünk mindazokról, akiknek a bűne csak annyi volt, hogy nem fértek bele az osztályharcos proletárdiktatúra szűk abroncsába.
Akiknek azért kellett bűnhődniük, mert néhány hold földdel többjük volt, vagy mert foggal-körömmel ragaszkodtak hitükhöz, politikai meggyőződésükhöz, polgári jogaikhoz, és ezért útjában álltak a kommunistáknak
– mutatott rá a miniszterelnök.
Hozzátette: ma rájuk emlékezünk.
Mai együttlétünk a bizonysága annak, hogy a kommunista diktatúra bűnei nem évülhetnek el soha – mondta Orbán Viktor. Kijelentette: ez bizonysága annak is, hogy a meggyilkoltak és a bebörtönzöttek nevét, tetteit, kiállását megőrzi a hűséges, ha nem is mindig hálás nemzeti emlékezet.
1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.
„Fejet hajtunk a kommunista rendszer áldozatai előtt. Soha többé kommunizmus! Sosem felejtünk!”
– írta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője hivatalos közösségi oldalán.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a következő sorokkal emlékezik a diktatúra áldozataira:
„…sok embert megvertek, hogy megfélemlítsék a többieket. Ha az őrs épülete előtt szólt a tangóharmónika, akkor kerestük, ki hiányzik a családból, mert tudtuk, odabent valakit vernek. A muzsikaszó azért kellett nekik, hogy mi ne halljuk a jajgatást. De nemcsak nappal, éjjel is félni kellett, hogy melyik családot vagy melyik személyt viszik be a rendőrőrsre és verik félholtra.”
(Varga Albert visszaemlékezése a hortobágyi zárt munkatáborra)
