Közigazgatási járást indítottak Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője ellen – jelentette be a szélsőliberális, svéd-magyar kettős államolgárságú politikus a Facebookon.
Az eljárást egy tavalyi megmozdulás miatt kezdeményezték, amint Bedő és a tornából felmentett társai egy koporsóval jelképesen eltemették a magyar közoktatást.
Bedő szerint a megmozdulás szabályos volt, de
„az állampárt, amikor már semmilyen fogást nem talál az ellenfelén, akkor a gyülekezési törvényhez nyúl”.
Hozzáteszi, hogy az eset nem egyedi, még két hasonló ügye van, „de jól emlékezhetünk a balatonalmádi momentumos tagunk esetére is, aki egyedül, egy padon ülve hallgatta hangszórón a Magyar Péter-interjút a Fidesz frakcióülése közben. Rá két busznyi rendőrt küldtek és eljárást indítottak ellene. Ez a hatalom igazi arca”– írja.