A magyar és lengyel nép közel ezer éves barátsága Szent László királyunkig nyúlik vissza, az 1000-es évek közepétől kezdődően egészen napjainkig aktív a két nép kapcsolata.
Annak ellenére, hogy világpolitikai kérdésekben néha különböző véleményt alkottak a két nép politikusai, a magyar szó és a magyar nyelvű köszönés még mindig jó ajánlólevél egy Lengyelországban járó magyar turistának.
Az elmúlt évszázadok legmeghatározóbb államközi kapcsolata, amely igen gyorsan barátsággá formálódott Közép-Európában, a Magyar Királyság és Lengyelország között viszony volt. A közel ezer éves barátság – amennyiben annak kezdődátumát keressük – Szent László királyunkig nyúlik vissza, akinek édesanyja, a Piast-dinasztiából származó Richeza lengyel hercegnő volt. Lovagkirályunk Lengyelországban látta meg a napvilágot 1040 körül.
Nagy Lajos uralkodónk idején létrejött Európa legjelentősebb államalakulata, a közös állam, a Magyar–Lengyel Perszonálunió, amely mind területét, mind pedig gazdasági, valamint katonai erejét tekintve méltó ellensúlya volt a hatalmas Német-római Birodalomnak.
A törökellenes harcok idején a keresztény lengyel állam számos estben segített a hadban álló Magyar Királyságnak: Sobieski János, lengyel király személyesen irányította kasubokból és lengyel vitézekből álló csapatait Bécs 1683-as török ostromakor, hogy aztán Párkánynál megfutamítsa az oszmán csapatokat, és ezáltal felszabaduljon a magyar kereszténység központja, Esztergom.
A Rákóczi-kor kurucai a szabadságharc bukását követően lengyel földön találtak menedéket, sőt maga a fejedelem is Szandomír, Varsó és Gdansk érintésével jutott el Rodostóba, ahol örökre lehunyta szemét.
1848-49-ben Bem József és a lengyel légió önkéntesei segédkeztek a Habsburg iga alatt nyögő magyarságnak szabadsága visszaszerzésében, nem Bem tábornokon, vagy ahogy Petőfi írta, „Ostrolenka véres csillagán” múlt, hogy a cár segítségével végül leverték a szabadságharcot.
Az első világháború poklában magyar és lengyel katonák szenvedték meg a keleti fronton az orosz túlerőt, Przemysl erődje és a limanowai csata rengeteg magyar és lengyel család életében fájdalmas emlékként élt. A galíciai Przemysl városánál közel 120 ezer katona esett orosz hadifogságba, köztük a kiváló költő, Gyóni Géza, akit sajnálatos módon a marxista történetírók megpróbáltak kitörölni az emlékezetből és az irodalomkönyvekből.
Lengyelország 1939-es német, valamint szovjet megszállását követően elsőként a magyar állam nyújtott segítő kezet a lengyelségnek: Balatonbogláron gróf Teleki Pál hathatós támogatásával létrehozta Európa egyetlen működő lengyel gimnáziumát, lengyelek tízezreinek adott hajlékot és kenyeret, sőt lengyel katonák ezreinek segített Jugoszlávián át eljutni a szövetségesekhez, ahol aztán ezen hazafiak részt vettek Anglia megvédésében, a Monte-Cassinói csatában és a németek elleni európai harcokban. Cserébe a győztesek Sztálin ölébe lökték Lengyelországot.
A kommunizmus évtizedeiben a legtöbb esetben illegális módon kereste egymást a lengyel és a magyar értelmiség. Közös nyaralásokon, táborokban találkozott egymással Csoóri Sándor költő, Kerényi Grácia, Szenyán Erzsébet műfordítók és Szalai Attila újságíró olyan neves lengyelekkel, mint Tadeusz Nowak költő, Tadeusz Konwicki, Wisława Szymborska írók, vagy éppen Anna Walentynowicz, a Szolidaritás mozgalom legendás aktivistája.
A rendszerváltást követő évek némileg háttérbe szorították a két nép barátságát, mindkét társadalom a Nyugat felé fordult, kissé elhanyagolva Varsó és Budapest meglévő kapcsolatát.
A Visegrádi Együttműködés 1991-es – Antall József miniszterelnök általi – felélesztése újra összefogta a térség államait: Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország gazdasági és kulturális kapcsolatai a vasfüggöny lebontását követően újra prosperálni kezdtek.
Az elmúlt évek világpolitikai és gazdasági kihívásai mind a magyar, mind pedig a lengyel államot új kihívások elé állították, amelyek néhány kérdésben ugyan időlegesen megosztották a két ország politikusait, ám ez az évezredes lengyel barátságot nem befolyásolták:
bárhol is járjon a magyar utazó Lengyelországban a lengyel, magyar két jó barát kezdetű mondás még mindig kulcs a lengyelek szívéhez és lelkéhez.
„Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba zwawi, niech im pan bóg blogoslawi!” – így hangzik lengyelül a mondás, amely magyarra fordítva: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!”
A lengyel–magyar barátság napjának (lengyelül Dzień Przyjaźni Polsko-Węgierskiej) története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök Győrben aláírták a győri nyilatkozatot, valamint átadták a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét.
A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak március 23-át, a lengyel-magyar barátság napját.
A két nép baráti kapcsolatainak emléknapjának minden évben a másik ország egy-egy városa ad otthont.
