Kilencven esztendeje, 1934. március 27-én született Csurka István, a rendszerváltoztatásnak nevezett időszak egyik legemblematikusabb politikusa, drámaírója – ha tetszik: politikai drámaírója.
Csurka István református családba született, édesanyja, Bodnár Erzsébet révén kötődött a Partiumhoz, Nagyváradhoz, Erdélyhez, miközben édesapja, Csurka Péter író volt az ezerkilencszázharmincas, -negyvenes években, öccse, Csurka László pedig színművész.
A gyermek Csurka Észak-Erdély visszatérésétől egészen tízéves koráig Nagyváradon élt, innen menekült családjával együtt.
Családi vonalon hozta magával az irodalom szeretetét és a Trianon iránti személyes kötődését is.
Csurka a békési református gimnáziumban érettségizett. Ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója volt, többek között Moldova György évfolyamtársaként. 1954-ben jelent meg első írása, két évvel később első kötete.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, ami miatt fél évre a Kistarcsai Központi Internálótáborba került, itt raboskodott a három Dénessel (Kiss Dénes, Hajdú Demeter Dénes és Dénes János), akikkel életre szóló barátságot kötött. Egy évre rá Raszkolnyikov fedőnéven beszervezték III/III-as ügynöknek, ezt ő maga fedte fel akkori pártja, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) belviszályai nyomán, s állítása szerint a beszervezési nyilatkozatot az internálás során, kényszer hatására írta alá, de jelentést soha nem tett.
Később kiderült, 1964-ben már mint a hálózatból kizárt személynek, irattárazták a munkadossziéját: alkalmatlannak nyilvánították a besúgásra, de nem egészen hét esztendővel a beszervezése után ki is zárták a hálózati személyek közül. Mindenesetre a feltárt belügyi dokumentumok alapján Csurkát az ötvenes évek végétől csaknem három évtizeden át folyamatosan megfigyelte a kommunista magyar állambiztonság.
1957-ben vette feleségül Kladek Annát, a következő évben született fiuk, Endre. Második feleségével, Borsányi Klárával 1969-ben kötött házasságot. Két lányuk született, Eszter és Dóra.
Csurka a rendszerváltásig szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Tudatosan építette a korabeli „bohém világban”, a Hungária kávéház és más vendéglátóhelyek „mélyvizében” otthonosan mozgó, művészi tevékenységének bőséges anyagi javadalmazását kártyapartikon és a lóversenypályán kockára tevő „Nehézfiú” imázsát, olvasható a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán.
Csurka a hatvanas évek elején indult színházi és filmes karrierjével robbant be igazán a köztudatba, s mint Reichter Gábor írta, pár évre rá az egyik legjobban kereső magyar írónak számított. A rendszerváltásig kétszer tiltották el átmenetileg művei publikálásától, bemutatásától.
1973-ban a szigligeti alkotóházban tanúsított botrányos viselkedéséért, rendszerellenes és antiszemita felhangoktól sem mentes megnyilvánulásaiért az Írószövetség vizsgálata mellett rendőrségi-ügyészségi eljárás is indult ellene. Az eset eredményeképp egy éven át tartó szilenciumot kapott. 1986-ban került sor második szilenciumára, merthogy hozzájárult a New Yorkban március 15-én elmondott, A véres kard című előadásának felolvasásához a Szabad Európa Rádióban, illetve Az elfogadhatatlan realitás című esszékötetének megjelentetéséhez, ugyancsak a tengerentúlon működő Püski Kiadónál.
A hetvenes, nyolcvanas évektől kezdve Csurka egyre aktívabban foglalkozott a közélettel.
Nevét adta a Charta ’77-hez, Bibó Emlékkönyvben publikált, kiállt Csoóri Sándor mellett, kit az Írószövetség szankcionált, s így jutott el az 1985-ös monori (hol a demokratikus ellenzék képviselőin kívül történészek, ötvenhatosok, reformközgazdászok, népi írók kritizálták a kommunista Kádár-rendszert), illetőleg az 1987-es lakiteleki találkozóig.
A monorierdői kempingben így beszélt: „Ma nincs földkérdés. Földje lényegében senkinek sincs. A föld, a vagyon helyébe mára az információ, a kultúra, a szabadidő lépett. Ez az a vagyon, amivel mindenkinek szabadon kellene rendelkeznie, ezt kellene igazságosan, demokratikusan elosztani. Ma viszont információ-nagybirtokosok vannak, és információzsellérek.”
1987-ben pedig így: „Nincs más lehetőség, mint reformpártinak lenni. Semmi sem volna végzetesebb a magyar jövőre nézve, mint egy vak lázadás, egy program nélküli értelmetlen káoszba süllyedés, mely után az ugyancsak program nélküli durva erőszak következnék, a gátlástalanság felülkerekedésével.”
1990-től 1993-ig, a pártból történő kizárásáig az MDF parlamenti képviselőjeként dolgozott, ugyanakkor folyamatosan ostorozta a koalíciós kormányt és az MDF-et. 1992-es – Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című dolgozata – meg igencsak kiverte a biztosítékot, Csurka ugyanis úgy summázott: mindenről az első szabad parlamenti voksolások után megköttetett MDF–SZDSZ-paktum – a kétharmados törvények körének meghatározása, az erős miniszterelnöki pozíció kialakítása, Göncz Árpád köztársasági elnökké választása.
1993-ban alapította a nemzeti radikális Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP) – előtte még az MDF-en belül a Magyar Igazság Nemzetpolitikai Csoportot.
Ez azokat az országgyűlési képviselőket foglalta magába, akik nem ratifikálták az ukrán-magyar alapszerződést – mindeközben létrehozta a Magyar Út Körök mozgalmát, majd jött a pártalapítás –, amely 1998 és 2002 között parlamenti frakcióval bírt, s amelynek haláláig, 2012. február 4-ig az elnöke maradt.
