A civileket is megsemmisítő terrorbombázásokkal 80 éve, 1944. április 13-án szembesültek először a győriek. A város fekete napján a hadiipari üzemek, azon belül is a vagongyár jelentette a fő célpontot, majd vadászgépekből az amerikai katonák halomra lőtték a polgári lakosságot a Mosoni-Duna belvárosi és révfalui szakaszán.
„Győrt amerikai felségjelű repülőgépek bombázták 1944 áprilisának derekán. Ez volt a várost ért első pusztító légitámadás. A bombázókat vadászgépek kísérték második hullámban. Utóbbiakból ártatlan civileket vettek célba a Duna-parton, a töltés révfalui részén és közel a városmaghoz is. Erre az akcióra katonailag nem lehet elfogadható érvet találni”
– kezdte Áldozó István történész.
A vármegyei levéltár főlevéltárosa szerint a számok feketén-fehéren alátámasztják a terrorbombázás fájdalmas tényét.
A terrorbombázás fő célpontja a győri vagongyár volt, az üzem hatvan százalékát romba döntötték a bombák.
„A vagongyárat elsősorban a Messerschmittek győri gyártása miatt kezelték célpontként a szövetségesek. A repülőgépeket építő részlegen tizenegyen vesztették életüket, miközben az üzemi munkáslakásokban több mint kétszázan haltak meg a támadás következtében. A szeszgyárral és a gázművekkel együtt közel háromszázan vesztették életüket a munkahelyükön, a civil áldozatok száma meghaladta az ötszázat. A pusztításról mindent elmond: 386 tonna bomba, 30 ezer gyújtóhasáb hullott a városra”
– közölte Áldozó István.
Egyes történészek szerint 532, mások szerint 564 civil ember életét oltották ki a gyilkos fegyverek Győrben. Az eltérő adatok abból fakadnak, hogy háromtucatnyian nyomtalanul tűntek el a támadás után. Ha óvatos becsléseket is veszünk alapul, több mint 800-an hunytak el Győr gyásznapján.
Az amerikai pilóták 1944. április 13-i kegyetlenségére a mai napig nincs észszerű magyarázat. Brutalitásukat különösen érthetetlenné teszi, hogy a terrorbombázások korábban nem jellemezték a tengerentúli katonákat. A civil lakosság megfélemlítése sokkal inkább volt az angolok stratégiája a szövetségesek oldalán, miután London lakossága is elszenvedte ezt a háború első szakaszában.
Biczó Zalán helytörténész, a Széchenyi István Egyetem könyvtárosa elképzelhetőnek tartja azt a teóriát, hogy a töltésen menekülőknek – közvetve – az okozta a vesztét, hogy a támadás idején nem tudták rögzíteni a vagongyár egyik kapuját. „A dolgozók az üzem mellett húzódó töltés folyó felőli oldalára igyekeztek, hogy a robbanásoktól, a bombák repeszeitől védjék magukat. Munkásként azonban nem számoltak a repülő erődként is emlegetett 15. Amerikai Légihadsereg fegyvereseinek kegyetlenségével, és bíztak a háború idején érvényes nemzetközi humanitárus jogban.
A belvárosban megtámadott civilek esetében pedig vélhetőleg teljesen elvesztették a fonalat a támadók, s összekeverték őket a gyári munkásokkal. A kíméletlen offenzíva gyors volt, alig 17 percig tartott”
– mondta Biczó Zalán.
1944. április 13-án nem voltak pontosak a Győrt ért bombatámadások; a fő célpont, a vagongyár esetében alig 60 százalékos volt a találati arány. Bár a bombázás után a városban gyorsan újraindult az élet – Pattantyús-Ábrahám Imre vezetésével a vagongyárban rekordidő alatt újra termelni kezdtek –, az áldozatok temetése sokkolta a győrieket.
A gyászszertartást Apor Vilmos megyéspüspök, D. Kapi Béla evangélikus püspök és Sáhó Andor református hitoktató lelkész tartotta.
