2024. május 11. - Ferenc
EUR : 387.78
USD : 359.69
Időjárás ikon22°14°

Megtalálták a csütörtökön rejtélyesen eltűnt japán katonai helikopter néhány darabját

Több darabját is megtalálták annak a japán katonai helikopternek, amely csütörtök délután tűnt el a délnyugati Okinava prefektúrához tartozó Mijako szigeténél – jelentette be Hamada Jaszukazu japán védelmi miniszter pénteken.

A keresésben részt vevő japán parti őrség egyelőre egy nem használt, összehajtott állapotban lévő, katonai jelöléssel ellátott mentőcsónakot és a jármű darabjait, köztük az egyik ajtaját és egy rotorlapátot, valamint olajat talált a tengerben, ott, ahol a feltételezések szerint a baleset történt.

A védelmi miniszter hozzátette, hogy a tízfős legénységből egyelőre senkit nem találtak meg. A keresés továbbra is tart.

Az UH-60 típusú Black Hawk katonai helikopter két pilótával, két műszaki szakemberrel és a legénység hat további tagjával a fedélzetén mindössze tíz perccel a felszállás után tűnt el a radarról.

A baleset okát egyelőre nem tudni, a jelentések szerint nem voltak kedvezőtlenek az időjárási körülmények. A katonaság beszámolt arról is, hogy a jármű márciusban esett át biztonsági ellenőrzésen, és a tesztrepülésnél sem találtak semmilyen rendellenességet.

(MTI)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató