A XXI. Század Intézet legújabb elemzése azt vizsgálja, hogy az AfD hirtelen megerősödése mögött milyen társadalmi és gazdasági faktorok állnak.
Németország politikai és gazdasági válságát kellően szemlélteti, hogy a jobboldali AfD támogatottsága szinte hétről-hétre növekszik.
Az Insa legújabb felmérése szerint a jobboldali formáció már 22 százalékon állva már a második legnépszerűbb párt, amivel mindössze 4 százalékponttal van lemaradva a CDU-tól. A német fősodratú pártok a média asszisztálása mellett következetesen antidemokratikusnak, rasszistának és szalonképtelennek állították be az AfD-t, annak 2013-ban történő megalakulása óta. Az orosz–ukrán háború kirobbanása után az Alternatíva Németországért rendszeresen kritizálta a kormány szankció-és fegyverszállításpárti álláspontját, aminek eredménye az lett, hogy a fősodor a pártra aggatta a „Putinversteher”, azaz „akik megértik Putyint” jelzőt is, amitől nyilvánvalóan azt a hatást várták, hogy az újabb billog majd eltántorítja a választókat attól, hogy az AfD-re szavazzanak.
A mesterségesen létrehozott politikai kordon – amit a németek tűzfalnak, vagyis Brandmauer-nek neveznek – azonban egyre kevésbé tűnik fenntarthatónak.
A Bild által közölt, június közepi Insa felmérés azt mutatta ki, hogy a német választóknak immár 28,5 százaléka nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az AfD-re adja szavazatát.
Miután 2024-ben több tartományi választásra is sor fog kerülni Németországban, a német politikai és médiaelit tagjai okkal tartanak attól, hogy az AfD akár a választások megnyerésére is képes lehet: Brandenburgban 26,7 százalékkal, Szászországban 32,5 százalékkal, Türingiában 32,6 százalékkal egyaránt a jobboldali párt vezeti a felméréseket.
Az is beszédes, hogy Robert Habeck egy július 27-én adott interjúban kitért arra, hogy „Németországra öt kemény év vár, az országnak szinte biztosan kölcsönt kell felvennie ahhoz, hogy támogassa a vállalatok energiaköltségeit, különben elveszítjük az iparunkat.” A német ipar vezetői már 2022 őszén nyíltan beszéltek arról, hogy a drasztikusan megemelkedett energiaárak, valamint az egyre valószínűbb gázhiány miatt a termelést vagy le kell állítani, vagy külföldre kell költöztetni.
Ennek szellemében nem meglepő, hogy a legújabb felmérések szerint a német vállalatok 40 százalékának már konkrét tervei vannak arra, hogy Ázsiába települnek át, vagy szervezik ki tevékenységük egy részét.
Egyre kevésbé tagadható tény, hogy Németország recesszióba süllyedése és dezindusztrializációja közvetetten a szankciópolitika, valamint a német politikai vezetés ideológiavezérelt döntéseinek következményeképp jött létre.
A reformot támogató, bevándorláspárti formációk nyilvánvalóan szavazóbázisuk növelését remélik az intézkedéstől, aminek azonban a társadalmi következményei beláthatatlan károkat okoznának.
Az AfD és a CDU egyaránt ellenzik a javaslatot, ám amíg előbbi párt következetesen bevándorlásellenes politikát folytat 2015 óta, addig a CDU nehezen tud szabadulni a Willkommenskultur árnyékától.
A fentiekből kirajzolódik, hogy Németországban jóval többről van szó, minthogy a regnáló kormánykoalíció egyre népszerűtlenebbé válik, a CDU pedig nem képes alternatívát nyújtani. A jelenlegi tendenciák alapján kijelenthető, hogy a demokratikus intézményekbe vetett bizalom csökken: a fősodorhoz tartozó pártokkal, politikusokkal és a médiával szemben is egyre távolságtartóbban viseltetnek az emberek, a helyhatósági és tartományi választásokon pedig csökken a részvételi arány.
Az AfD pedig ezen jelenségnek legnagyobb haszonélvezője, ami könnyen vezethet ahhoz, hogy Németország politikai rendszere alapvetően megváltozik – akár már a közeljövőben is.
