2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Amerikai-dél-koreai közös tengeri hadgyakorlat kezdődött a Japán-tengeren

Közös hadgyakorlatba kezdett a Japán-tengeren a dél-koreai és az amerikai haditengerészet hétfőn.

A dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint a háromnaposra tervezett műveletben az Észak-Korea felől érkező fenyegetésekre, a többi között egy esetleges nukleáris csapásra adott válaszokat gyakorolják. A tengeralattjáró-elhárítási és a lövészeti gyakorlatok a felek együttműködésének összehangolását szolgálják.

A műveletet dél-koreai oldalról vezető Kim In Ho, a dél-koreai haditengerészet ellentengernagya elmondta, a hadgyakorlat a hatékony elrettentést és a védelmi kapacitások megerősítését szolgálja.

Észak-Korea szeptemberben ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partvidéke irányába, miközben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Oroszországban Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztetett.

Nem sokkal korábban a KCNA észak-koreai állami hírügynökség bejelentette azt is, hogy  az országban bemutatták az első, működőképes “taktikai nukleáris támadó tengeralattjárót”, melyet ahhoz a flottához irányítottak, amely a Koreai-félsziget és Japán közötti szakaszon járőrözik.

Az elszigetelt Észak-Korea 2006 óta hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre és az elmúlt években különböző rakétákat is tesztelt.

Az országnak ENSZ-határozatok tiltják a ballisztikus rakéták fejlesztését, amelyek típustól függően akár nukleáris robbanófejek célba juttatására is képesek lehetnek. A phenjani vezetés súlyos nemzetközi szankciók hatálya alatt áll nukleáris programja miatt.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató