2024. május 06. - Frida, Ivett
EUR : 389.79
USD : 362.83
Időjárás ikon23°13°

Egyre többen lépnek a munkaerőpiacra

A foglalkoztatottak száma 2024 márciusában 4,746 millióra bővült, vagyis 38 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A munkanélküléségi ráta eközben 4,4 százalék volt.

A 2024. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4,725 millió volt, 29 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma érdemben nem változott, 2,48 milliót tett ki, míg a nők esetében 41 ezerrel, 2,245 millióra bővült.

A január–márciusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 30 ezer fővel, 229 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,6 százalékponttal, 4,6 százalékra nőtt.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat értékelve kiemelte:

a munkaalapú társadalom megszilárdult, a kormány sikerrel védte meg a magyar munkahelyeket és a családokat.

A foglalkoztatáspolitikai eredmények egyértelműek, a Gyurcsány-korszakhoz képest egymillióval dolgoznak többen, ráadásul átlagosan már több mint háromszor magasabb fizetésért.

Az államtitkár hozzátette, hogy a márciusi adatok szerint a foglalkoztatottság és a munkanélküliek száma egyaránt növekedett, miközben a regisztrált álláskeresők száma továbbra is mélyponton van. 
Czomba Sándor kifejtette, hogy a munkanélküliség jelenlegi emelkedése egyrészt átmeneti, másrészt azt jelzi, hogy egyre több, korábban inaktív személy lép be a munkaerőpiacra és válik aktívvá. Ez a gazdaság számára kifejezetten előnyös, a kormány céljaival összhangban mobilizálódik a hazai munkaerőpiaci tartalék, amely érdemben segítheti a magyar gazdaság munkaerőigényének kiszolgálását.

A kormány célja, hogy 2024-ben újraindítsa, 2025-ben pedig tovább emelje a gazdasági növekedés ütemét.

Cél, hogy hazánk 2030-ra elérje az uniós fejlettségi kilencven százalékát, ennek érdekében az szükséges, hogy a GDP-arányos beruházási ráta elérje a harminc százalékot, a foglalkoztatási ráta pedig 85 százalékra növekedjen

– emlékeztetett az államtitkár.

Februárban egyébként a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4,723 millióra nőtt. A munkanélküliek száma 227 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató